Debating Skills – Európai Diák Vitaverseny
A CEPCEP, az Universidade Católica Portuguesa és az EFEE (European Federation of Education Employers)
szervezésében kerül megrendezésre 2025 tavaszán az európai középiskolai diák vitaverseny. Ennek előzményeként 2024. II. félévében rendezzük meg a magyarországi fordulót, amelyen a háromfős csapatok angol nyelven fognak versenyezni. A győztes csapat fogja országunkat képviselni a Brüsszelben megrendezendő európai döntőben. Ennek az utazásnak a költségeit a projekt finanszírozza.
Minden csapatot a saját pedagógusai készítik fel a versenyre.
A javasolt korosztály: jelenlegi 9. és 10. évfolyam. A csapatokat felkészítő pedagógusok feladata: megszervezni és felkészíteni a csapatokat a vitaverseny nemzeti fordulójára, és győzelem esetén a Brüsszelbe kiutazó diákjait kikísérni a döntőre. (Előzetes online tanári képzés nélkül is jelentkezhetnek majd csapatok, azonban a tanárok felkészítése nagy segítséget jelent a verseny során!) A diákcsapatokat felkészítő bármely szakos pedagógusoknak ingyenes online felkészítő képzéseket szervezünk, amelyek 2x 3 órás online elfoglaltságot jelentenek.
A képzésen olyan pedagógus is részt vehet, aki erre a versenyciklusra nem fog csapatot küldeni, de a későbbiekben a tanultakat beépítené saját munkájába. A pedagógusok számára szervezett ingyenes képzés angol nyelven zajlik, tehát megfelelő nyelvtudással lehet jelentkezni. Javasolt nyelvtudási szint: angol B2
Jelentkezés a képzésre az alábbi linken: https://mrk.hu/esemenyek/debating-skills-ingyenes-trening-ped
A versenyhez és a tréninghez kapcsolódó angol nyelvű tájékoztatók: http://gofile.me/5eyWu/iozNtfduu
További információkat az mrk@mrk.hu e-mail címen és a 06/70/9324201-es telefonszámon is kaphatnak
kollégáinktól!
Hasonló bejegyzések
2025.06.10.
Határvidékekről angolul
Harmadik alkalommal szervezett országos angol nyelvi versenyt a gyakorló…
2025.04.04.
Általános Iskolások XIV. Országos Vizuális Versenyének kiállítása
Az Általános Iskolások XIV. Országos Vizuális Versenyének kiállítására várták…
2025.04.04.
Nagy sikerrel ért véget a XII. Kárpát-medencei anyanyelvtanítási verseny
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen rendezték meg a XII. Kárpát-medencei…


